A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának előzetes vizsgálati eljárásáról szóló nyilatkozat:
közlemény
Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, „A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt.
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket (tovább…)
A Bursa Hungarica pályázat beadási határidejét meghosszabbították november 13.-ig.
Kedvezményezett neve: Halmaj, Kiskinizs Községek Önkormányzatainak Intézményfenntartó Társulása
Pályázati felhívás neve, kódszáma: Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése című, VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 kódszámú felhívás .
Pályázat azonosító száma: 1860214936
Szerződött támogatás összege: 12 782 391,- Ft
Támogatás mértéke: 95 %
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2019. június 30.
A projekt az EMVA hozzájárulásával valósul meg.